augusztus 2021
Megbántástól a megbocsátásig
Munkámból adódóan és saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy minden embernek az életében rengeteg megbántás, sérelem történik. Ez rendkívül szomorú, hiszen a lelki sebeket sokkal nehezebb begyógyítani, mint a testi sérüléseket. Mély fájdalmakat okozhatnak, amelyek begyógyítására kevés időt fordítunk. Aki szigorúan a racionális gondolkodás híve, az egyébként sem sokra tartja a lélek gyógyítását, így eszükbe sem jut feldolgozni a lelki fájdalmakat. […]
A rossz dolgok felülírása
A Teremtő, az Isten törvényei szerint, és nem az emberi törvények szerint kellene élnünk! Ezeket a törvényeket a szívünkben kellene érezni, de mégis kevesen tudnak erre a rezgésre ráhangolódni. Az emberi törvények, a jogrendszer egyre inkább nem követi az Isteni törvényeket. Nem a kőtáblába vésett Tízparancsolatra gondolok, bár nyilván ez is lehet egyfajta követendő értékrend. De aki önmagától nem tudja, és csak a tiltás miatt nem öl, az már jelentősen elrugaszkodott a Teremtő törvényeitől. […]
Életfeladat – az út, amin járni érdemes
Spirituális, ezotérikus, tudatossággal és felébredéssel foglalkozó körökben sokszor használt fogalom az életfeladat. Nagyjából mindenki sejti, hogy mi is ez, és hogy jó lenne megtalálni. Na, de hol is keressük, mit is keressünk életfeladatként? Hogyan lehet rábukkanni arra, amit nem is tudunk pontosan, hogy mi az? Egyáltalán ne legyenek rossz érzéseid, ha ezekre a kérdésekre nem tudod a választ. […]
július 2021
Elforgácsolt életerő
Gyerekként, kamaszként mindenki tele van életerővel, lelkesedéssel. Elképzeljük, mi mindent fogunk majd megvalósítani az életünkben. Aztán telnek az évek és a szép álmok vagy valóra válnak, vagy nem. A kezdeti lelkesedés, buzgó erő lecsökken, elfáradunk. A mosoly sokaknak lefagy az arcáról, többen megkeserednek, elveszítik életük hajtóerejét. Az idő előre haladtával valóban ilyen módon változik mindenki? Miért történik ez oly sok emberel? Hogyan lehet visszanyerni az életerőt, a gyermeki örömöt? […]
Az életterünk megtisztítása
A Föld egy élő bolygó. Nemcsak a rajta lévő élőlények, növények, állatok, emberek és mindenféle földön kívüli fajok élők itt, hanem maga a bolygó is. Gaia, a Földanya egy önálló energiával rendelkező élő entitás, amely életben tartja, megújítja, gyógyítja a rábízott bolygót. A különböző növényi, állat és emberi fajok jönnek-mennek a bolygón, mert pár ezer év után egy kataklizma, pusztítás minden élőt kiirt a bolygóról, ami aztán újra éled, benépesedik. A Föld mágneses magja miatt azonban minden előző [...]
A tudatos teremtés
Ezotérikus és spirituális körökben sokat foglalkozunk a tudatos teremtéssel. Sokan a gyakorlatban is igyekeznek a számukra legjobbat megteremteni, ami vagy sikerül, vagy nem. Engem is sokszor megkeresnek olyan kérésekkel, amelyek valaminek a megteremtését vagy éppen kivédését célozza meg. Van olyan kérés, amit el kell utasítanom, mert nem azonosak az elveimmel. Van olyan, amit én elkészítek energetikailag, mégsem feltétlenül úgy jön létre ahogyan azt az illető kérte. Mi lehet ennek az oka? Mi állhat a tudatos teremtés „kudarcának” hátterében? [...]