Szinte mindenki küzd a párkapcsolat kérdésével, ezért ennek energetikai hátteréről már korábban beszámoltam. Ezeket az írásaimat itt tudod elolvasni: https://leleksegito.blog.hu Most egy kicsit más szempontból szeretnék erről írni. Felismertem, hogy mennyire aktuális is ez a téma, hiszen a bak időszakában járunk. A Tarot kártyában a bakot a Remete szimbolizálja, aki a magány, de egyben a belső bölcsesség szimbóluma is.

Félelem az egyedülléttől

Azt tapasztalom, hogy a mai világban a legtöbb ember retteg az egyedülléttől, nem mernek egyedül élni. Ezért vagy nem mernek kilépni egy romboló kapcsolatból, vagy ahogy kilépnek az egyik kapcsolatból, már bele is lépnek a másikba. Sőt már ott a másik ember az életében, amikor még le sem zárta az előző kapcsolatát, hogy a kettős életekről, szeretői státuszokról már ne is beszéljek.

Nem szeretnék ítéletet mondani ezekre a helyzetekre, te se tedd! Bárki belekerülhet, ha a tanulási folyamata ezt kívánja, meg kell tapasztalnia. Azt szeretném csupán, hogy felismerd, ezek a helyzetek milyen módon hatnak rád.

A hibák felismerése

Aki az egyik kapcsolatból kilépve a másikba lép, és nem tart egy kis szünetet, nem éli meg az egyedüllétet, igazából nincs ideje, módja a kapcsolatát lezárni. Nem ad módot magának, hogy átgondolja a történteket, felismerje a tanulságokat. Hiszen valamilyen működési hiba volt abban a kapcsolatban, különben nem zárult volna le. Teljesen mindegy, hogy a szakítást ki mondta ki, valami hiba mind a kettőjükben benne van! Sohasem csak a “másik a hibás”! Tehát érdemes lenne ezeket a hibákat felismerni saját magadban, hogy a következő kapcsolatba ezeket ne vidd tovább. A felismeréshez, és főleg a saját magadból való kitisztításhoz rengeteg önismeret és idő szükséges.

A Remete időszaka

Aki tart egy kis szünetet, annak módjában áll ezeket feldolgozni. A Remete időszaka nagyon alkalmas arra, hogy önismerettel foglalkozz, elmélyedj a saját lelkedben, felépítsd önmagadat. Mivel a Remete a belső bölcsesség szimbóluma is, és képes fentről lehívni információkat ehhez a belső munkához, így szépen lassan feldolgozza a negatív megéléseket. A Remete csak lassan tud előrehaladni, átgondoltan cselekszik, de mindig eredményre jut. Az évkörben a bak időszakára tehető ez, de lehet, hogy valaki hónapokig, évekig éli a remeteségét. Ha ehhez nem a depresszió, az önsajnálat kapcsolódik, hanem egy tudatos feldolgozás és felelősségvállalás, akkor ez is rendben van.

Több okból nem merik bevállalni az egyedüllétet. Ennek okai:

  • nem tudja kezelni az egyedüllétet, érzelmileg labilis,
  • nem tud kitől segítséget, tanácsot kérni, megbeszélni a dolgokat,
  • mindenben őrá hárul a döntés, és ennek minden felelőssége,
  • az anyagi biztonság, a jólét elvesztésétől fél,
  • nincs önálló lakhatása.

Egyedüllét és személyiségfejlesztés

Hidd el, az egyedüllét az elején nehéz csak. Ahogy kialakítod az önálló életedet, inkább a felszabadultság érzését fogod érezni. Olyan felismeréseid lehetnek, hogy “ezt is meg tudtam csinálni!”, ami rendkívüli módon megerősíti az önbizalmat. Használd fel jól ezt az időszakot a személyiséged fejlesztésére!

Természetesen nem arra buzdítok most mindenkit, hogy számolja fel a párkapcsolatát, és éljen egyedül, hiszen nagyon fontos a párkapcsolat. Csak egyszerűen arra szeretnék rávilágítani, hogy a két párkapcsolat közötti magányos időszaknak nagyon fontos szerepe van az ember életében, a személyisége fejlődésében.

Ha ebben, vagy más témában szükséged van segítségre, nyugodtan keress meg! Egyéni beszélgetésekkel, energetikai tisztítással, érzelmi, karma oldással sokat lehet a nehéz megéléseken javítani. Január 18-án Budapesten megtartott Önfejlesztő tréningemen is lesz erről szó. Még 1 hely van, ha szeretnél jönni, a lenti linken tudsz jelentkezni.

https://noraalelkeksegitoje.hu/onfejleszto-trening-fokuszban-a-donteshozatal/

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Várlak szeretettel! Varázsold teljesebbé az életedet!