Többször felmerül az a kérdés, hogy mennyire van előre meghatározva a sorsunk, mennyire determinált az életünk. Erről nehéz lenne tudományos kísérleteket folytatni, de számomra egyre inkább körvonalazódik, hogyan működhet ez. Megosztom hát az ezzel kapcsolatos gondolataimat, véleményemet, mert úgy érzem, sokakat érdekel ez a téma.

Szabad akarat vagy determinizmus

Minden leszületésünk előtt mi magunk megtervezzük a következő életünk legfontosabb életeseményeit, emberi kapcsolatait, az örömteli és megrázó megéléseinket. A tervezéshez kapunk segítséget nagyon magas szintű lelkektől vagy angyaloktól. A tervezés során azok a lelkek is jelen lehetnek, akik a fontos események megélésénél már itt a földön szerepet játszanak majd. Nekik vállalniuk kell a támogatásunkat, vagy éppen a negatív életesemények kivitelezését.

Aztán adott időben leszületünk a Földre, és az előre megírt életesemények tervét az asztrológiai képletünkben lekódolva megtaláljuk. A leszületés során azonban ezt a tervet teljes mértékben elfelejtjük, hiszen a Földre jövetelünk a 7 rétegű maja (felejtés) fátylon keresztül történik. Vannak, akik emlékeznek erre a tervre, ill. gyerekként még sokkal több mindent érzékelünk ebből, de idővel feledésbe merül.

Nyilván a pozitívnak ítélt életesemények miatt senki sem reklamál, csak a negatívnak ítéltek miatt. Azt kell mondanom, hogy kár a reklamációért, a mások hibáztatásáért, hiszen ezt te magad tervezted be! Miért tervez magának valaki egy nehéz életet? Azért, mert az előzőekben valamilyen hibát vétett, és ezzel bünteti saját magát, vagy egyszerűen csak meg akarja tapasztalni ezt is. A könnyű életekben nagyon kevés a tanulság, a tapasztalat is, pedig a Földi élet célja a tapasztalás, lelki fejlődés.

A fontos életesemények, mint egyfajta útjelzők, nem lehet őket kikerülni. (Erről bővebben írok A döntéshozatal spirituális útja című e-book-omban.) A szabad akarat abban áll, hogy „A” pontban lévő útjelzőtől hogyan jutunk el „B” pontban lévőhöz, egyenesen, jobbról v. balról kerülve, v. máshogyan. Egyes esetekben kihagyhatunk egy-egy útjelzőt, de annak az az ára, hogy rettentően gyötrelmes tanuláson megyünk keresztül.

És milyen gyakoriak ezek az útjelzők? Ez attól függ, ki milyen bonyolult életet választott, tervezett magának. Én sokszor azt érzem, hogy a szabad akarat csak a leszületés előtt létezik. Persze szabadon dönthetünk, hogy reggel piros, kék vagy sárga pólót vegyünk-e fel, vagy ebédre töltött káposztát vagy rántott húst eszünk krumplival. A többi pedig előre meghatározott.

Persze van azért még néhány csavar ebben a történetben. Az is fontos tapasztalat, hogy ha valaki nagyon intenzíven tanul, fejleszti magát az önismeret útján, igyekszik tudatosan élni az életét, akkor sok nehézséget megúszhat. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne gyötrelmesen tanuljunk. Hiszen, ha meg kell élnünk egy negatív életeseményt (pl. balesetet), nem mindegy, hogy milyen kimenetelű lesz, és ez attól függ, hogy a lelki fejlettség milyen szintjén is járunk éppen.

Az önismeret az az eszköz, amelynek segítségével felülírhatjuk a tervünket, könnyebbet készíthetünk saját magunk számára. Ahhoz, hogy az önismereti úton egyáltalán el tudjunk indulni, szükséges a lélek-szellem tisztasága, amit energetikai tisztításokkal lehet javítani. Enélkül ugyanis igen kicsit lesz a rálátásunk a saját helyzetünkre. Mindenképp szükséges egy külső támogató, segítő, aki a folyamatokat nyomon követi. A nagyobb rálátást segítheti a jóslás, tanácsadás, önismeret.

Ha úgy érzed, hogy unod már, hogy folyamatosan nehézségekbe ütközöl, nem halad úgy a életed előre, ahogyan szeretnéd, akkor keress meg! Örömmel támogatlak ebben az egész életen át tartó folyamatban. Mivel nem lehet elég korán elkezdeni, már gyermekkorban, kisiskolás kortól lehet az életvezetési készségeket fejleszteni, az energetikai tisztítás pedig egészen piciknél is alkalmazható.

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Varázsold teljesebbé az életedet!