Sokan úgy keresnek meg, hogy van egy visszatérő problémájuk, amiből egyszerűen nem találnak kiutat.

Lehet ez egy testi betegség, egy újra és újra megjelenő párkapcsolati csalódás, önértékelési probléma, szorongás, veszteségélmény vagy akár egy olyan élethelyzet, amelyben az illető azt érzi, hogy mindig ugyanoda jut vissza.

Gyakran hangzik el ilyenkor a kérdés:

„Miért történik ez velem újra?”

Vagy:

„Miért talál meg mindig ugyanaz a helyzet, csak más emberekkel?”

Az érzelmi oldások során azt látom, hogy ezek a helyzetek ritkán véletlenek. Az ember ugyanis nem csupán fizikai testből áll. Test, lélek és szellem egysége vagyunk, és ami az egyik szinten történik, az előbb-utóbb hatással lesz a többire is.

A fájdalom nem tűnik el attól, hogy nem foglalkozunk vele

Amikor valamilyen fájdalmas élmény ér bennünket, az kezdetben tudatos. Tudjuk, hogy megbántottak. Tudjuk, hogy veszteség ért. Tudjuk, hogy csalódtunk vagy megsérültünk.

Az idő múlásával azonban ezeknek a fájdalmaknak egy része lesüllyed a tudatalattiba. Sokan ilyenkor azt gondolják, hogy már túl vannak rajta. Pedig nagyon gyakran nem erről van szó. A fájdalom egyszerűen csak mélyebbre került.

A lélek emlékszik rá. A tudatalatti emlékszik rá. A test emlékszik rá. És sok esetben még a szervezet működése is őrzi ezeknek az élményeknek a lenyomatát.

Ezért fordulhat elő, hogy valaki évek vagy akár évtizedek után is ugyanazokra a helyzetekre reagál túlzott érzékenységgel, félelemmel vagy fájdalommal.

A piros nyomógombok

Az érzelmi sérüléseket gyakran úgy szoktam elképzelni, mintha lennének rajtunk láthatatlan piros nyomógombok.

Az egyikre az van írva:

„Nem vagyok elég jó.”

A másikra:

„Nem vagyok szerethető.”

A harmadikra:

„El fognak hagyni.”

Vagy:

„Megaláznak.”

„Nem számítok.”

„Nem vagyok fontos.”

Ezek a gombok addig aktívak maradnak, amíg a mögöttük lévő fájdalom nincs feldolgozva, és ilyenkor az élet újra és újra olyan helyzeteket hoz, amelyek megnyomják ezeket a gombokat. Nem azért, mert az univerzum büntetni akar bennünket. Nem azért, mert minden ember rosszindulatú. Hanem azért, mert a tudatalatti szeretné, hogy végre szembenézzünk azzal a sérüléssel, amelyet még nem dolgoztunk fel.

Miért ismétlődnek ugyanazok a helyzetek?

Amíg egy érzelmi sérülés feldolgozatlan marad, addig hajlamosak vagyunk újra és újra hasonló helyzeteket teremteni vagy bevonzani. Más emberrel, más körülmények között, de ugyanazzal a belső fájdalommal. Lehet, hogy valakit gyerekként rendszeresen megaláztak. Felnőttként már nem ugyanazokkal az emberekkel találkozik, mégis újra és újra olyan helyzetekbe kerül, ahol értéktelennek, jelentéktelennek vagy megbántottnak érzi magát.

Lehet, hogy valaki elutasítást élt meg. Évekkel később már más kapcsolatban van, mégis ugyanaz a félelem jelenik meg benne. Mintha ugyanaz a történet ismétlődne. Valójában nem a történet ismétlődik.

A sérülés aktiválódik újra.

És amíg a sérülés gyógyulatlan, addig újra és újra meg fog jelenni az életünkben.

Nem minden seb aktív egyszerre

Ez egy nagyon fontos dolog. Sokan megijednek attól, amikor rájönnek, hogy gyerekkori sérüléseik vannak, családi mintákat hordoznak, vagy akár előző életekből származó terheket cipelnek.

Valójában azonban nem minden seb aktív egyszerre. Az élethelyzetek mindig azt hozzák felszínre, amivel éppen dolgunk van.

Egy párkapcsolati válság más sérüléseket mozgathat meg, mint egy betegség vagy egy veszteség. Egy munkahelyi konfliktus más fájdalmakat aktiválhat, mint egy családi probléma.

Ezért van az, hogy az érzelmi oldások során mindig azt nézzük meg, ami éppen a felszínen van, és ami a leginkább akadályozza az illetőt a jelen életében.

Honnan származhatnak ezek a sérülések?

Az érzelmi oldások során sokféle forrással találkozunk:

Lehetnek jelen életből származó sérülések:

  • a fogantatás időszakából
  • a magzati korból
  • gyermekkorból
  • serdülőkorból
  • felnőttkori traumákból.

Megjelenhetnek családi minták, öröklött működések, és olyan érzelmi terhek is, amelyeket generációk óta hordoz a családi rendszer, vagy épp mi magunk hívjuk le az érzelmi megélést a kollektív tudattalanból. És vannak esetek, amikor a gyökérokok ennél mélyebbre vezetnek, az előző életek felé. Ezekről a későbbi cikkekben részletesebben is írni fogok.

Mi történik egy érzelmi oldás során?

Sokan azt gondolják, hogy az érzelmi oldás annyit jelent, hogy valaki sír egy kicsit, majd jobban lesz. Valójában ennél jóval összetettebb folyamatról beszélünk.

Az érzelmi oldás során megkeressük azokat a gyökérokokat, amelyek egy adott probléma mögött állnak. Általában egy problémának több gyökéroka van, amit nem biztos, hogy egyszerre fel tudunk oldani. Megpróbáljuk megérteni, hogyan alakult ki az adott működés. Felismerjük az összefüggéseket. Majd lélekszinten dolgozunk azoknak a fájdalmaknak a feloldásán, amelyek a háttérben működnek.

Van, amikor már az első alkalommal érzelmi oldással kezdünk. Van, amikor előbb energetikai tisztítás történik. És van, amikor a kettő együtt zajlik.

Minden eset egyedi. Minden ember egyedi. Ezért a folyamat is mindig személyre szabott.

Az oldás önmagában nem elég

Talán ez az egyik legfontosabb gondolat.

Az érzelmi oldás nem varázspálca. Nem arról szól, hogy egyszer dolgozunk egy problémával, és az örökre eltűnik. A felismeréseket be kell építeni az életbe. Az új működéseket gyakorolni kell. A változásért tenni kell.

Mert hiába oldunk fel valamit lélekszinten, ha utána ugyanúgy gondolkodunk, ugyanúgy reagálunk és ugyanazokat a mintákat működtetjük tovább.

Az oldás megnyitja az ajtót, de az ajtón nekünk kell átlépnünk.

A cél nem a fájdalom eltüntetése

Az érzelmi oldás célja nem az, hogy soha többé ne legyenek nehézségeink. A cél az, hogy ne ugyanazokból a sérülésekből működjünk tovább. Hogy ne ugyanazokat a köröket fussuk újra és újra.

Hogy egyre több szabadságunk legyen a döntéseinkben, és hogy egyre közelebb kerüljünk ahhoz az emberhez, akik valójában vagyunk.

Mert amikor egy régi sérülés végre gyógyulni kezd, nemcsak a lelkünk könnyebbül meg. Az egész életünk változni kezd körülötte.