Életed során annyira sok behatás ér, rengeteget változol, és remélhetőleg fejlődsz lélekben is. Mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy ki is ő valójában? Milyen a személyisége, az egyénisége, az önvalója? Erre néha nehéz egyértelmű választ adni.

Légy Önmagad!

Születésünktől kezdve kapcsolatban állunk a minket körül vevő világgal, emberekkel. A gyermekek 3 éves korig a szülők valamennyi viselkedési mintáját “ellesik”, lemásolják, belsővé teszik. A személyiség, az én kialakulásának a családi élet az egyik legmeghatározóbb időszaka. Aztán 3 évesen bekerülnek az óvodába, majd az iskolába, és fokozatosan egyre nagyobb közeggel, egyre több emberrel ismerkednek meg. Mivel a személyiség az emberi interakciók, kapcsolatok, kommunikáció során fejlődik, változik, így egyre több mindent sajátítanak el, tesznek belsővé.

Ezzel egy időben alakulnak ki a különböző szerepek, pl. milyen diák, hogyan viselkedik az iskolában, a munka helyen, a barátaival, a szomszéddal. Ezeket a szerepeket adott helyen, adott közegben használjuk. Nyilván mondhatnánk, hogy ezekre nincs szükség, és mindig egyformán kell viselkedni. Én sem vagyok híve annak, hogy valaki nagyon “megjátsza magát”, és mást mutasson saját magából, mint ami valójában. Mégis szükség van ezekre a szerepekre, hiszen nem beszélhetünk úgy egy hivatalos ügyintézés során, mint ahogy a szomszéddal beszélgetünk. Tehát időnként kellenek a szerepek, amelyek segítenek nekünk abban, hogy eligazodjunk a világban, és jól működő kapcsolataink legyenek. A szerepekhez való igazodást a társadalmi elvárások is megkövetelik.

Előfordulhat azonban az, hogy valaki annyira beleszokik ebbe a szerep rendszerbe, hogy a végén már maga sem tudjuk, hogy ki is valójában. A hivatalnok, aki otthon sem tudja letenni a hivatali szerepét, az otthon a párjával, a családjával is úgy fog viselkedni, mint a hivatalában, kimérten, távolságtatóan, érzelmek nélkül. Lássuk be, ez nem kedvez a családi életnek. Fontos tehát, hogy ezek a szerepek rugalmasak és letehetőek legyenek. Ellenkező esetben olyan “maszkká” válnak az illető arcán, amelyet már olyan régóta ott felejtett, hogy maga sem emlékszik rá, hogy milyen is valójában a sajátja.

Fontos tehát, hogy legyen egy “saját arca” mindenkinek, ami őszinte, tiszta, és amiben jól érzi magát. Minden ember egyedi, és éppen az egyediségében rejlik az értéke! Tehát igazából nincs értelme mindenféle maszkokat, szerepeket magadra erőltetni. A legjobb lenne, ha mindenki önmagát adná. Nyilván vannak az alapszabályok, amelynek megfelelve kellene élnie mindenkinek az életét, hogy csak azt teszi a másik emberrel, ami számára is jó lenne. Hiszen csak addig terjed mindenki szabadsága, amíg azzal nem sérti más ember szabadságát! Ha mindehhez szeretetteljesség is társul, szeretettel fordul a másik ember és a világ felé, abból csak jó jöhet ki.

Tehát nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki találja meg a saját személyiségét, igazi önvalóját, a lelke legmélyéből kisugárzó énjét. Ez nem mindig könnyű feladat, érdemes ebben segítséget kérni, önismereti tanácsadáson részt venni. Emellett fontos figyelni saját magadra, hogy mi jó neked, milyen helyzetben érzed jól, boldognak magadat. Természetesen mindennek vannak olyan dolgok a személyiségében, lelkében, amin csiszolni kell, érdemes megváltoztatni, és ezeken sokat kell dolgozni.

Normális körülmények között az emberi lélek fejlődik, és fel tudja ismerni, hogy a korábbi viselkedése, gondolkodása, érzései már nem megfelelőek számára, meghaladta őket. Ezeket időnként felül kell bírálni, és ki kell selejtezni, már nincs szükség rájuk. Hiába volt ez egy régóta bevált viselkedési minta, ilyen esetben nem kell hozzá ragaszkodni.

Előfordul, hogy valakit olyan sok sérelem, konfliktus, fájdalom, trauma ért, hogy nem előrefelé fejlődik a személyisége, hanem a sérülések hatására inkább torzul. Ezek előbb-utóbb pszichés problémákban, betegségekben is megjelennek. Kezdetben azonban még csak a megkeseredettség, a harag, a düh, az emberekkel szembeni rossz érzések, elfordulás, bezárkózás jelentkeznek. Fontos, hogy ezek a rossz helyzetek, megélések sem jönnek véletlenül valakinek az életébe. Nem feltétlenül a másik embert kell hibáztatni, aki megélette velünk ezt a helyzetet, hanem meg kell nézni, hogy az illető életében mi az, amiért ezt a “leckét” elszenvedte. Ebben is sokat segíthet az önismeret, a tanácsadás, de akár az energetikai tisztítás is, hogy könnyebben megtörténjenek a felismerések.

Tudom, ez a szemléletváltás nem könnyű. A Tarot és az OH kártya nagyon jó eszköz arra, hogy ezeket a felismeréseket megtegyed. A hozzám fordulóknak mindig igyekezek abban segíteni, hogy az életében lévő elakadásokat, problémákat felismerje, megértse, az álarcait le tudja tenni, merjen és tudjon változtatni az életén. Ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet tudj élni, ahhoz önmagadat meg kell tanlálnod, és olyan életet kell élned, ami számodra a legjobb! Ebben segítek neked. Keress meg bátran!

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Varázsold teljesebbé az életedet!