Mindenki egy meghatározott feladattal születik ide a Földre. Nem panaszkodni szeretnék ebben az írásomban, inkább megnyílni és láthatóvá tenni az embert, aki a segítséget nyújtja. Néha úgy érzem, hogy különösen nehéz feladatot vállaltam magamra, igaz, nem vagyok ezzel egyedül. Számos női segítő van még hasonló helyzetben, mint én. A férfi segítőket sem szeretném ebből kizárni, de úgy érzem, hogy az ő helyzetük kicsit más. A hivatásszerű segítő munka alapvetően nehéz nőként, mert az empátia és a nagy ézelmi töltet miatt hajlamosak vagyunk anyai gondoskodásunkat a segítettre vetíteni, és így minden erőnket latba vetjük. Pedig nagyon fontos, hogy ne vonódjunk be a másik ember problémájába, mert akkor nem tudunk neki segíteni. Az sem lenne jó, ha helyette oldanánk meg a problémákat, mert ahogy mondják, „az ő élete, az ő projektje”!

Fakanál és mágia – a segítő is ember

Amikor valakinek segítek, akkor feltárulnak számomra bizonyos élethelyzetek, nehézségek, megoldandó feladatok, konfliktusok. Ha segítőként van valamilyen saját megélésünk az adott helyzettel, amit a segített elénk tár, akkor a múltbéli dolgok azonnal bekapcsolnak, újra felszínere jönnek. Ez nem rossz abban az esetben, ha az adott élethelyzetet mi már megoldottuk. Viszont ha nem, akkor azonnal bele is vonódunk a másik problémájába, és láthatatlan szálak szövevénye jön létre köztünk. Végül már nem is tudjuk pontosan, hogy hol a mi életünk határa, és hol a másiké. Pedig ennek a fajta határnak a meghúzása rendkívül fontos a szakmai alapú segítségnyújtáskor. Nekem az a szerencsém, hogy elég komoly kiképzést kaptam ebből is a főiskolai szociálpedagógus képzés 4 éve alatt, persze még így is beleeshetek a segítők bármely hibájába. A főiskolán a kedvenc tárgyam a pszichológia volt, és a mai napig hálás vagyok tanáraimnak ezért a mai napig helytálló és használható tudásért, amit átadtak nekünk.

Fontosnak tartom, hogy felhívjam mindenki figyelmét, hogy a segítő is ember! Nyilván, akinek adott helyzetben nagy gondja van, vagy legalábbis úgy érzi, hogy azonnal meg kell oldani a problémáját, ezt könnyen elfelejti. Mivel ráadásul spirituális segítő vagyok, azt hihetik, hogy az én erőm végtelen és mindent meg tudok oldani. Sajnos azt kell mondanom, hogy én is elfáradok a nap vagy a hét végére, és nekem is kell pihennem. Nem tudok napi 24 órában segíteni, mert nekem is van egy „hétköznapi” életem, magánéletem, amelynek a határait meg kell tartani. Ezért nem dolgozom hétvégén és este sem, mert másként szétforgácsolódnék, kimerülnék, és rövid idő elteltével senkinek sem tudnék segíteni.

A hétköznapi élet nekem is arról szól, hogy főzök, mosok, takarítok. Közben vállalkozóként cikket írok, web oldalt szerkesztek, a vállalkozásomat vezetem, számlázok és adminisztrálok… Emellett rengeteget tanulok a spiritualitásról, lélekről, hogy minél jobb, szélesebb körű rálátásom legyen az adott témában. Nyilván a fő feladatom, ha szigorúan a munkát nézem az, hogy másoknak segítsek. Ez sem ott kezdődik, hogy leülök, és 2 órát jósolok vagy tiszítok online vagy személyesen. Nagyon sok előzetes egyeztetés szükséges, főleg azokkal az új ügyfelekkel, akik először kérik a segítségemet. Általában megnézem ingával, hogy dolgozhatunk-e együtt, az illetőnek milyen típusú segítség lenne a legoptimálisabb, mennyi időre van ehhez szükség.

Vannak, akik telefonon szeretnének velem beszélni, elmesélni az élettörténetüket, hogy tudjam, milyen segítséget nyújtsak nekik. Erre igazából nekik van szükségük, mert ingával nagyon pontosan meg tudom nézni a szükséges információkat, és a többit munka közben megbeszéljük. Jobb és hatásosabb lenne, ha a történetmesélésre inkább tisztításkor, oldáskor kerülne sor, vagy akár jósláskor. Ugyanis pár nap alatt elfelejtem, amit mondott, mert túl nagy teher lenne mindenki élettörténetét cipelni. A segítséget kérő pedig azt hiszi, hogy biztos információs alapra építheti a következő „találkozást”. Tudom, hogy már az ilyen beszélgetések is sokat segítenek, de ez rengeteg időt és enegiát vesz el tőlem. Különösen, amikor valaki azért keres meg, hogy teszteljen, mit tudok, és mit nem. Erre azért nincs szükség, mert ha valamihez nem értek, azt meg fogom mondani, nem gondolom magamat mindenhatónak. A tesztelést pedig nála sokkal nagyobb szakemberek a több éves spirituális képzésem során már megtették, és átmentem a vizsgán.

Ha valakivel dolgozom, vagy meg kell néznem valamit energetikailag, akkor ahhoz nekem fel kell készülnöm. Nyilván akkor is tudok érdemben valamit mondani, megnézni, ha csak spontán módon felhív valaki, de én érzem, hogy sokkal nehezebb így ránéznem bármire is. Ezért jobban szeretem az írásos megkereséseket, e-mail-eket, Facebook chat üzeneteket, mert arra akkor válaszolok, amikor erre a legalkalmasabb vagyok, amikor már felkészültem rá. Emellett az írottak visszanézhetőek is, ha valamit elfelejtenék. A felkészüléskor le kell vinnem az egómat, fel kell mennem a feltétel nélküli szeretet legmagasabb szintjére, le kell tisztítanom saját magamat és a teret, amiben vagyok. Ellenkező esetben a méréseim, az intuícióim nem biztos, hogy pontosak  lesznek, vagy nem tudom letenni a saját életem nehézségeit, és kellő szeretettel fordulni a segítséget kérőhöz. A felkészülés módosult tudatállapotot eredményez, ilyenkor nem a racionális elmében vagyok, mint a hétköznapi életben. Ezért nagyon megterhelő tud lenni, amikor ebből ki-be kell ugrálnom, mert épp háziasszony vagyok, és ekkor hív valaki, és azonnali megoldást, tanácsot kér, amihez viszont át kell kapcsolnom spirituális működésbe. Nyilván mindenki pszichológiai szempontból többféle szerepet tölt be, csak nem biztos, hogy a lelke, szelleme, agya, tudata ilyen két különböző funkcióját kell használnia, aminek a váltogatása elég fárasztó.

Nem könnyű ez a segítő szakma. Az energetikai munkák után mindenképp újból le kell magamat és a teret tisztítanom, mert sok negatív energia átjön, amikor dolgozom, és ez mind időbe telik. Ráadásul még a munka után pár napig „pörög bennem” az adott porbléma, az „agyam a megoldáson kattog”. Sokszor később kapok még egy-egy információt, amit igyekszem megosztani az érintettel, vagy akár gyorsan feloldani. Sokan írnak a közös munka után, megosztják az érzéseiket, és sokat segítenek a munkámban ezek  a visszajelzések. Lehet, hogy kérdeznek még valamit, ezekre is igyekszem válaszolni. Mindez úgy tűnik, hogy csak pár percet vesz igénybe, de ez egyáltalán nem így van. Sokszor úgy érzem, hogy én, mint ember, mint segítő, szétforgácsolódom, rettenetesen kifáradok, és épp a saját életemre nem marad elég időm és energiám. Pedig nagyon magas szinten kell tartanom a lelkemet, a szellememet, ha másnak akarok segíteni, és ehhez saját magamon is dolgoznom kell. Közben még folyamatosan tanulok is, mert a szellem művelése, az újabb tudás elsajátítása rendkívül fontos.

Nyilván ez az írás nem arról szól, hogy akkor ne keress meg, csak tudd, hogy én sem egy üvegbúra alatt ücsörgök napközben, ahová nem jut be semmi gond, nehézség. Hanem a hétköznapi élet nehézségeivel épp úgy szembe kell néznem, mint bárki másnak, és tanulnom kell azokból. Emellett találkozom más emberek problémáival, hiszen mindenki ezért keres meg, hogy ezeket rendbe tegyük. Legyél inkább türelmes, ha nem válaszolok azonnal, ha nem tudom felvenni a telefont, keress más időpontban is. Ha 3-5 munkanapon belül nem reagálok a megkeresésedre, akkor kérlek, írj egy emlékeztető üzenetet, e-mail-t, mert előfordulhat, hogy elfelejtettem válaszolni. Látod, nagyon sok a munkám, és sok emberrel dolgozom, így néha elmarad ez-az. Viszont a lelki-szellemi fejlődés, a jelenlegi és korábbi érzelmi konfliktusok feloldása rendkívül fontos mindenki számára. Dolgozz ezen, és találd meg a számodra legmegfelelőbb segítséget, hogy boldog életet élhess!

https://noraalelkeksegitoje.hu/

nora.lelkek.segitoje@gmail.com tel:+36-30/314-06-61

Bátran kérj segítséget, és varázsold teljesebbé az életedet!