Nem akarok vészmadár lenni, és félelmet sem szeretek kelteni senkiben sem, de rengeteg veszély leselkedik a gyermekeinkre. Minél kisebb egy gyerek, a szülő befolyása annál nagyobb, de kamaszkorban igyekeznek minden szülői kontroll alól kibújni. Ezért ez az időszak még veszélyesebb lehet, hiszen már nem igényli a gyermek a szülő védelmét, sőt szembemegy azzal. Felnőttnek érzi magát, pedig belátási képessége, felelősségérzete jóval alacsonyabb egy felnőttéhez képest.
A sötét energiák, szekták veszélye
Már nem az első esetben kerestek meg a Facebook oldalon keresztül kamaszok. Valami bagatell témával indítottak, de mivel éreztem, hogy ennél többről van szó, kissé „megkapargattam” a felszínt. Ezek a fiatalok labilis érzelmi állapotban voltak, rengeteg félelmük volt. Foglalkoztak a spiritualitással, de igazából csak felszínes ismereteik voltak, ezért igen könnyen megvezethetőek. Emiatt belekeveredtek szektákba, sátánista csoportokba, ami igen komoly probléma!
Olyan energiákba nyúltak bele, amiről fogalmuk sincs, ráadásul a sötét oldal energiái ezek. Az ilyen sötét energiákat mozgató feketemágiás, sátánista csoportok tagjai szintén a saját korosztályukba tartoznak, és mindig van egy-kettő tisztán látó, tisztán érzékelő, aki vezetőként lép fel. Attól, hogy valaki tisztán látó, nem jelenti azt, hogy a fény oldal szolgálatában áll, hanem inkább a sötét oldalnak dolgozik! Az általuk végzett szertartások – még ha csak játéknak is tűnik, – átjárókat, energetikai kapukat nyit ki, amelyen a sötét, démoni energiák be tudnak áramolni.
A sötét, démoni és sátáni erők elsősorban azt a fiatalt fogják célba venni, aki a szertartáson részt vett. Elkezd hangokat hallani, fura dolgokat látni, amit nem tud sem kezelni, sem az agyában, sem a lelkében helyretenni. Ezek a gyerekek könnyen a pszichiátrián köthetnek ki néhány hónap alatt! Mivel a rajta lévő negatív energiák tulajdonképpen élő entitások, nem csak rajta fognak élősködni, hanem a család többi tagját is célba veszik. Elsősorban az érzelmileg labilis testvéreket támadják meg, vagy felnőtt családtagokat is, és „bepiszkítják” a lakást is energetikailag.
Viselkedésbeli változások, mint figyelmeztető jelek
Az ilyen típusú „tűzzel játszás” rettenetesen veszélyes! A szülőknek azt tanácsolom, hogy figyeljék a gyermekük viselkedését. Ha az alap személyiségéhez képest a kamasz gyerek figyelmetlenebb, szétszórtabb, érzelmileg labilis, agresszív, félelmekkel teli, visszahúzódó, akkor a szülő próbálja ennek az okát megtudni. Tudom, ezek a „tünetek” majdnem minden kamasznál megvannak, de most a gyerek korábbi személyiségéhez képest jelentős elváltozásokra gondolok.
A bajt erősen tetézheti, ha a fiatal rendszeresen nagyobb mennyiségben alkoholizál vagy drogozik, vagy mind a kettő! A drog és az alkohol minden ember energetikai rendszerét „szétüti”. Ezért ezek, vagy más tudatmanipuláló szer fogyasztása kortól, nemtől függetlenül káros! Felnőtt embernél tapasztaltam, aki nem akart drogot fogyasztani, csak beletették a poharába, hogy teljes mértékben szétesett az energia rendszere.
Fontos, hogy ha a gyereked ilyen típusú „játékról” számol be, azt vedd komolyan, és fordulj szakemberhez! Az energetikai rendszer helyrehozható, de csak 8 éves korig lehet belenyúlni az ő engedélye nélkül. Idősebb gyerekeknél, felnőtteknél az ő engedélye is szükséges ehhez. Ha bizonytalan vagy a témában, nem tudod, mire véld a gyereked viselkedését, vagy tudod, hogy baj van, keress meg, szívesen adok tanácsot, fel lehet mérni az energetikai állapotát, és helyre tudom hozni a problémákat!
https://noraalelkeksegitoje.
info@noraalelkeksegitoje.hu
Varázsold teljesebbé az életedet!