Egész életünket átszövi az emberi kapcsolatok bonyolult és egyáltalán nem könnyű rendszere. Emberi kapcsolatok nélkül szinte életképtelenek vagyunk, de az érzelmi fejlődésünkhöz elengedhetetlenül fontosak. A másik ember tükrében láthattuk meg leginkább saját magunkat, és ez által fejlődhetünk, tanulhatunk. Az emberi kapcsolatokat nagyon tág értelemben használom, így bele tartoznak a családtagok, a párunk, a gyerekünk, a barátok, a munkatársak, a szomszédok, az ellenfelek, ellenségek, de még azok is, akikkel csak futó kapcsolatunk volt, és akár csak egyszer találkoztunk vele, de valamilyen emberi interakcióra sor került.

Az emberi kapcsolatok – menni vagy maradni?

Nagyon fontosak a számunkra jó, örömöt okozó emberi kapcsolatok, ahol szeretetet, támogatást, kölcsönösséget, figyelmet élhetünk meg. A viszonylag semleges emberi kapcsolatokat is ide sorolom most a könnyebbség kedvéért. Értékeljük ezeket, tegyünk meg minél többet azért, hogy ezek fenn maradjanak, fejlődjenek, gyarapodjanak minden szempontból. Ne vegyük ezeket természetesnek, rengeteg munkát igényel az ilyen örömteli kapcsolatok kialakítása és fenntartása!

Vannak azok a kapcsolatok, amelyeket rossznak ítélünk meg, amelyek rombolóan hatnak ránk, felbosszantanak, energiát veszítünk általuk. Ezeket mindenki vérmérséklet függvényében kezeli, lehet, hogy állandó feszültségben, félelemben tartja egy ilyen kapcsolat, vagy éppen folyamatosan vitáznak, konfliktus helyzeteket élnek meg, vagy amilyen gyorsan csak tud, kilép, kimenekül belőle az ember. Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Ez mindig nagyon nehéz kérdés, nem is lehet általánosítani, egyéni felmérést, vizsgálatot igényel minden ilyen kapcsolat.

Vannak azok a kapcsolatok, helyzetek, amelyek olyan aránytalanul nagy stresszel, áldozattal járnak, amelyeket már tényleg nincs értelme vállalni. Hiszen a folyamatos konfliktus helyzetek, érzelmi zsarolások, játszmák rendkívül hatalmas teherré válhatnak, így a lélek, a psziché sérülését, torzulását is előidézhetik. Ezeket a helyzeteket jobb minél előbb felismerni, és kilépni belőlük. Tudom, ezekbe olyan észrevétlenül csúszik bele az ember, hogy mire észbe kapna, már meg is szokta az áldatlan állapotot, és azt hiszi, ennek így kell működnie. Ezzel kapcsolatban érdemes külső szakember véleményét is meghallgatni, mert ő bevonódás és elfogultság nélkül tud véleményt mondani, segítséget adni. Az viszont egyértelmű, hogy az alacsony önértékelésű emberek kerülnek ilyen kapcsolatokba bele, lesznek szenvedő alanyai, tehát az önértékelés erősítése ilyenkor feltétlenül fontos!

Vannak olyan helyzetek, amelyek ugyan nehezek, megterhelőek, mégis azt szoktam javasolni a hozzám fordulóknak, hogy inkább saját magát próbálja formálni a kapcsolatban. Ezek a kapcsolatok – mint amúgy minden emberi kapcsolat – azért jelennek meg az életünkben, hogy tanuljunk belőlük. Az ilyen helyzetekből való kilépés, kimenekülés azt fogja előidézni, hogy egy másik személy fogja velünk ugyanazt a helyzetet megéletni. Tapasztalataim szerint az újabb “belépő” sokkal keményebb tanítást fog elénk tenni, jelentősen fájdalmasabb lesz a szembesülés. Mit tehetünk tehát ilyen helyzetben? Fel kell ismernünk a helyzet, a kapcsolat tanító jellegét, hogy miről is szól ez az egész.

A felismerésekhez természetesen önismeretre van szükségünk. Még az önismeretben hosszú ideje gyakorló ember számára sem könnyűek ezek a felismerések. Ennek az az oka, hogy a saját hibáinkat sokkal nehezebben látjuk meg, ismerjük be, mint a másokét. Van az a mondás, hogy az Isten két zsákot kötött minden ember nyakába. Az elől lévőbe rakta mások hibáit, a hátul lévőbe pedig a sajátunkat. Így aztán nehéz felismerni, hogy mit és hogyan rontunk el a saját életünkben, miből milyen tanulságokat kellene levonnunk. Elég jó, hasznos és szemléletes szembesítés lehet a Tarot kártya vagy az önismereti OH kártya ilyen helyzetben, én ezeket használom. És természetesen ne félj egy szakembertől segítségét kérni. Az, aki évek óta ezzel foglalkozik, annak “kiélesedik” a szeme, és rá tud világítani a probléma gyökerére.

Az önmagunk sérüléseinek, tévútjainak, tanulságainak a felismeréséhez kapcsolódik még az egó kérdése is. Erről, és az emberi kapcsolatokról azonban a következő hírlevélben írok. Az javaslom mindenkinek, hogy gondolja végig, melyek azok a romboló, konfliktusokkal terhelt emberi kapcsolatai, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni. A romboló emberi kapcsolatokról olvashatsz még a Döntéshozatal spirituális útja című e-book-omban is. Ott a kilépéshez segítséget is adok.

Az e-book-ot itt tudod megrendelni:

https://noraalelkeksegitoje.hu/hogyan-hozz-jo-donteseket/

Ha tanácsra, segítségre van szükséged, akkor keress bátran! Kezd el minél előbb helyre hozni az életedet, segítek!

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Varázsold teljesebbé az életedet!