Az emberi kapcsolataink nagyon bonyolultak, összetettek, ezért is nehéz kezelni azokat. Sokszor keresnek meg olyan problémával, hogy szeretnék, ha lenne párkapcsolatuk, vagy egy adott személlyel legyen párkapcsolata, vagy szeretné rendezni, helyre hozni a kapcsolatát valakivel. Az is fontos, hogy a hozzám forduló tegyen ezért, de a másik felet sem lehet kihagyni a helyzetből, ezt neki is akarnia kell, sőt mind a kettőjüknek tenni is kell érte. Ezért nem olyan egyszerű ez, hiszen olyan sok kis apróságnak tűnő dolgon elcsúszhat ez a törekvés.

Az emberi kapcsolatok – az egó szerepe

Az egyik legfontosabb két ember között a kommunikáció, mely alatt nem csak a verbális (szavak szintjén történő) kommunikációt értem, hanem a non verbálist (a szavakon túlit, a gesztusok világát). Hiába beszélünk egy anyanyelvet, az érzelmi fejődésünk során az egyes szavaknak, kifejezéseknek más-más jelentése rögzült, egy picit mást értünk alatta. Sokszor megfigyelem, hogy a tőlem 10-15 évvel fiatalabbaknak már teljesen mást jelent egy gondolat, egy érzés, nem ismerik azokat a helyzeteket, filmeket, amiben én felnőttem, így sokszor nehéz szót érteni. Ezért nem biztos, hogy átmegy nekik egy vicc, egy utalás, ami félreértésre adhat okot. Személyes beszélgetésnél ez érzékelhető és korrigálható, de telefonon, vagy más virtuális eszközön, főleg írásban, már nem biztos. Ezek a félreértések idővel felhalmozódnak, és komolyabb problémát okozhatnak.

Nagyon meg tudják mérgezni az emberi kapcsolatokat a sérelmek, megsértődések. Ezek abból alakulnak ki, hogy úgy érezzük, hogy a másik megbántott, megsértett, és nekünk igazunk van, és bosszant, bánt, hogy a másik nem viselkedett velünk kedvesen, szépen. Ezek hátterében is egy csomó félreértés is van, és nem kell mindjárt rosszindulatot feltételezni a másik félről. Ilyen helyzetben fontos lenne azon elgondolkodni, hogy tényleg, biztos, hogy nekünk van csak igazunk? Mi semmit sem vétettünk, csak a másik? Én mostanában olyan helyzetekkel találkozom, ahol mind a két fél épp oly hibás, és épp olyan sértett, és mindenkinek van egy kis igazsága.

Az igazság nehéz terület. Valaki szerint nincs abszolút igazság, csak mindenkinek a maga kis igazsága létezik. Én úgy gondolom, hogy létezik abszolút igazság, és persze vannak olyan szintű igazságok, amelyek más-más nézőpontból más jelentéssel bírnak. Az abszolút vagy Isteni igazságok közé tartoznak azok, amelyek megkérdőjelezhetetlenek szerintem – bár mégis sokan nem hisznek bennük, pl. a szeretet, hogy ne bántsd a másik élőlényt, hogy minden változik, fejlődik. Ami a saját kis igazságunkhoz tartozik, az változékony, és remélhetően a saját fejlődésünkkel együtt idővel felismerjük, hogy tévedtünk. Ezért fontos időnként megvizsgálni és felülbírálni a gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, és ne féljünk azt mondani, hogy „bocsánat, tévedtem”. Ez nem jelenti azt, hogy ezzel szembe mennénk a saját elveinkkel.

Visszatérve a sérelmekhez, sértődésekhez, adott helyzetben mindig meg kellene nézni az eseményeket a másik szemével is. Lehetséges, hogy gyorsabban rájönnénk, hogy mi mit hibáztunk az adott szituációban. Nincs értelme haragot fenntartani, táplálni egy másik személlyel kapcsolatban. A rajtunk megjelenő átkok, rontások, mágiák is a mi haragunk, dühünk egyfajta visszatükrözései. Így egyfelől mérgez minket a másik ember negatív gondolata, haragja, és ugyanúgy mérgez a saját haragunk a másik ember iránt, mivel alacsony rezgésszintre kerülünk tőle. Sokszor kérdezik energetikai tisztítás után, hogy miért kapott annyi negatív támadást. Sajnos azt kell mondanom, hogy az esetek többségében azért, mert az illető is nagyon alacsony érzelmi, rezgés szinten éli az életét. Ezeken lehet javítani önismerettel, nagyon sok felismeréssel és rendszeres energetikai tisztítással.

Azt javasolom, hogy az életünkben megjelenő konfliktusos helyzeteket folyamatosan vizsgáljuk meg, legyünk kritikusak saját magunkkal szemben. Merjük a saját hibáinkat is elismerni és adott helyzetben rendezni a konfliktusokat. Mivel a saját elakadásainkat, tévedéseinket nehezen látjuk meg, ismerjük fel, érdemes független szakemberhez fordulni. A Tarot és OH kártyák nagyon jó eszközök a problémák felderítésében, én ezeket használom. A negatív energiák feloldásával, az átkok, rontások, mágiák levételével pedig kitisztul a fizikai test, a lélek és a szellem is, így sokkal reálisabban tudjuk látni saját magunkat is, és a minket körülvevő világot. Nem kell megvárni, míg az életed romokban hever, érdemes sokkal előbb, már a problémák megjelenésekor segítséget kérni. Várlak szeretettel személyesen vagy távmunkában is!

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Varázsold teljesebbé az életedet!