Egyre többen keresnek meg azért, mert az előző életükről szeretnének többet megtudni. Néhány évtizeddel ezelőtt szinte tabu téma volt, ill. nem sokat lehetett hallani arról, hogy egyáltalán lettek volna előző életeink, vagy újabb leszületéseink. Mára az érdeklődés középpontjába került ez a téma, ill. az ehhez szorosan kötődő karma oldás. Mégis elég sok félreértés kapcsolódik hozzá. Leírom hát azt, amit én erről tudok, gondolok, tapasztalok.
Az előző életek hatása a jelen életedre – 1. rész
Kb. 5-6 évvel ezelőtt részt vettem egy előző élet utaztatáson, ami fantasztikus élmény volt számomra. Ezt követően az első adandó alkalommal visszamentem az utaztatóhoz és elvégeztem az előző élet utaztatás tanfolyamát. Aztán az energetikai tisztítások kapcsán megtanultam az előző életekhez kapcsolódó mágiák feloldását is. A tanfolyamok és a múltbéli mágiák oldása kapcsán rájöttem, hogy tudok olvasni az Akasha-krónikából és látom az előző életeket. Egy időben saját magamon rengeteg előző életi mágiát kellett feloldanom, így kialakítottam egy sajátos technikát, amellyel tulajdonképpen karmát, előző életet oldok fel.
Sokan félnek attól, hogy karma oldással megszűnik a másik féllel való kapcsolatuk. Ez szerencsére nem így van. Az előző életeinkből csak az érzelmeinket hozzuk át! Ezen érdemes nagyon elgondolkodniuk azoknak, akik nem tudják vagy nem akarják megélni és kimutatni az érzelmeiket. A karma oldás során az előző élethez kapcsolódó érzelmeket oldom fel, ezért ez nem veszélyezteti a jelen életi kapcsolatot. Az életünk során megélt, és leginkább feldolgozatlan, lezáratlan érzéseink a lélekhez kapcsolódnak. A halált követően ezt a kis érzelmi csomagot a lélek viszi magával. Tulajdonképpen ez lesz az a „karmikus csíra, horgony”, ami a következő leszületést előidézi, és a lelket lehúzza ismét a 3. dimenzióba. Amikor újra leszületik, akkor az előző életekhez kapcsolódó érzelmi csomagok betöltődnek az agyba, és közvetlenül a gerincvelőhöz kapcsolódik. Így az előző életek megélései inger hatására (pl. egy találkozás az előző életbeli személlyel) azonnal életbe lépnek, érzelmeket váltanak ki, cselekvésre ösztönöznek.
A karma az ok-okozat törvénye. Ha valamit teszel valakivel, azt vagy a jelen életben, vagy a következőben ki kell egyenlíteni, rendezni. Fontos tudnod, hogy mindenki már rengeteg életet élt le, valaki többet, valaki kevesebbet, de jó néhány száz élet áll már mögöttünk. Amikor a jelen életünkben találkozunk egy személlyel, akivel pozitív vagy negatív lezáratlan érzelmi kapcsolatunk van, akkor az előző életi érzelmek hatása újra betöltődik az agyunkba. Ez történik akkor is, ha olyan dolgot élünk meg, amit az előző életben is, azért jön föl újra, hogy rendezni tudjuk. Egy életnek az érzelmi megélései nem feltétlenül egyszerre válnak karmává, hanem fokozatosan jöhetnek felszínre, ahogy az élet előre halad.
Mondhatod, hogy mit érdekel ez engem? Igen, csak ezek az előző életi érzelmek úgy töltődnek be az életedbe, hogy észre sem veszed. Valakit utálsz, pedig még semmit sem ártott neked, vagy épp vonzódsz valakihez, akit alig ismersz. Ezek az előző életi vonzalmak különösen problémásak, ha esetleg nem vagytok függetlenetek, és mégis olyan erős vonzalmat élsz meg a másik nemhez tartozó személlyel, hogy felrúgnád érte az egész eddigi életedet. Sokan azt hiszik, hogy csak a szenvedélyes szerelmi kapcsolatok energiái, érzelmei jelennek meg az előző életekben. Nyilván nem csak a párkapcsolatra hatnak ezek az érzelmek, hanem a munka helyi, baráti kapcsolataidra is. Még akár a hivatásunk kiválasztása is történhet előző életi hatásra. Az előző életeink rendkívül bonyolult kapcsolat rendszereket hoznak létre a jelen életünkben.
Példa: Szülő-gyerek viszonylatban hűvös a kapcsolat, igazából nincs erős kötődés a gyerek részéről a szülő felé. A jelen életben látszólag nincs jelentős konfliktus köztük, ami ezt okozhatná. A szülő érzi a kettőjük közötti feszültséget, ezért szeretné megnézni, van-e előző életi oka ennek. Kiderült, hogy az előző élet utaztatás során megnézett életben a gyerek megölte a szülőt. Abban az életben nem szülő-gyerek kapcsolatban voltak. A gyerek lélek szinten hordozza a szülővel szembeni korábbi konfliktusát, ezért hűvös a kapcsolatuk. A gyerek most próbálja törleszteni az előző életi adósságát.
Rengeteg érdekes előző életi megélést érzékeltem, láttam már. Nagyon érdekel a téma, és ha van elegendő információm a személyek jelen életi kapcsolatáról, akkor az összefüggések szépen meg is mutatkoznak. Én az előző élet utaztatás végén is csinálok oldást, ugyanúgy, mint a karma oldásnál. Nem szükséges ezeket az érzelmeket már magunkkal cipelni. A következő részben érdekes történeteket olvashatsz, és összefüggésekre is rávilágítok. Hogy ne cipeld a jelen élet és az előző életek érzelmi terheit, gyere el, vagy dolgozzunk együtt távban, és oldjuk fel ezeket. Várlak szeretettel!
https://noraalelkeksegitoje.
hello@noraalelkeksegitoje.hu
Varázsold teljesebbé az életedet!