A Teremtő, az Isten törvényei szerint, és nem az emberi törvények szerint kellene élnünk! Ezeket a törvényeket a szívünkben kellene érezni, de mégis kevesen tudnak erre a rezgésre ráhangolódni. Az emberi törvények, a jogrendszer egyre inkább nem követi az Isteni törvényeket. Nem a kőtáblába vésett Tízparancsolatra gondolok, bár nyilván ez is lehet egyfajta követendő értékrend. De aki önmagától nem tudja, és csak a tiltás miatt nem öl, az már jelentősen elrugaszkodott a Teremtő törvényeitől.
A rossz dolgok felülírása
Jézus azt mondta, hogy új parancsot adok nektek, szeressétek egymást! A régi parancsot mindig felülírja az új parancs, és a régi semmissé válik. E szerint csak ezt az egy törvényt kellene betartanunk, de a legtöbb esetben ez sem megy. Nyilván változó, hogy valakit mikor szeretünk, és mikor nem, néha haragszunk valakire, máskor meg elnézzük a hibáit. Tehát nem élünk folyamatos haragban és dühben, de azért tegye mindenki a szívére a kezét, és nézzen szembe azzal, hogy időnként vannak ilyen érzései. Néha veszekszünk, rosszat kívánunk a másiknak, elutasítjuk, megbántjuk, megalázzuk, és sorolhatnám. Tehát van még mit fejlődnünk ezen a téren.
Ezek a másokkal szembeni rossz gondolatok, érzések, kimondott szavak és cselekedetek azért jönnek létre bennünk, mert az anyagi világba vagyunk beleragadva. Azt hisszük, hogy ettől erősebbek leszünk, jobb pozíciót, helyzetet, nagyobb anyagi bőséget szerezhetünk magunknak. Pedig a másik lenyomása, megtörése által nem leszünk jobbak, sőt rengeteg jelen és következő életi karmát halmozunk fel saját magunk és a családunk számára. A karma ugyanis az ok-okozat törvénye, ezért a gondolatainknak, érzéseinknek, szavainknak és cselekedeteinknek előbb-utóbb következménye lesz! A halálunk utáni 49 napos időszakban pedig mindenképp el kell számolnunk az életünk minden pillanatával!
Előfordul, hogy idővel rájövünk, hogy hibáztunk, de ezt is nagyon nehezen ismerjük be saját magunknak is, de a sértett félnek még nehezebben. A bocsánat kérés némileg csökkenti a sértő szavaink és a negatív cselekedeteink súlyát, mégis ritkán tesszük meg. Előfordul, hogy az illető meg sem élheti a felismeréseinket, és a meghalt személlyel nehezebb rendezni ezeket a dolgokat. Pedig ez sem lehetetlen, mert lehet lélek szinten, spirituális közvetítő segítségével ezt megtenni. Másrészt a negatív gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket jó cselekedettel mindig rendezhetjük. Így ez a rendezés sokszor más személy felé történik meg, mint aki felé a sérelmet elkövettük. Nyilván egy súlyosabb sérelmet nagyobb vagy több jó cselekedettel lehet jóvátenni. Ez viszont a kiegyenlítés sosem lehet cél, hanem csak tenni kell a jót, és bízni kell benne, hogy oldja a rosszakat!
Hozunk családi és előző életi negatív „csomagokat” is magunkkal, amelyekhez még hozzá jön a jelen életben létrehozott hibázásaink. Én alapvetően jót feltételezek mindenkiről, de nagyon sokszor kell látnom, hogy bizony a legtöbben súlyos terheket tesznek saját magukra, de ennek ellentételezésére igen kevés jócselekedetet lehet nekik jóváírni. Úgyhogy az önvizsgálat mindenkinek szükséges! Természetesen én is alacsonyabb érzelmi szintre csúszok időnként, és olyankor haragos és indulatos vagyok, és hibázom. Igyekszem ezeket felismerni, és folyton elemezni, hogy az Égi, Isteni törvényeknek megfelelt-e a hozzáállásom. Ha nem, akkor azt igyekszem minél hamarabb rendbe tenni.
Energetikai tisztítással ezeket a felismeréseket elő lehet némileg segíteni, mert a rajtunk lévő negatív entitások igyekeznek megnehezíteni a felismeréseinket. Ahogy ezek lekerülnek rólunk, sokkal tisztábban tudunk látni. Másrészt a Teremtővel való közvetlen összeköttetésünk sok esetben meg van sérülve, amit rendbe kell hozni. Nagyon jó eszköz a szembesítésre a Tarot kártya, amely felhívja a figyelmünket a hibáinkra, az önbecsapásainkra. Sokan úgy gondolják, hogy az őket ért negatív megélések a Teremtőtől származnak, ezért haragudnak rá. Pedig a Teremtő semmi rosszat nem hozott létre, ami rossz a világban van, azt mindet mi, emberek alkottuk meg!!! Jó lenne egy örömtelibb, szeretet teljesebb és jobb világot létrehozni saját magunk számára! Ehhez azonban le kell tenni a haragot, az ellenségeskedést, és el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, és szeretettel kell élni a napjainkat!
https://noraalelkeksegitoje.
info@noraalelkeksegitoje.hu
Bátran kérj segítséget, és varázsold teljesebbé az életedet!