Úgy tapasztalom, hogy mindeninek vannak problémái, gondjai, nehéz helyzetek az életében, érzelmi elakadásai, csalódásai, fájdalmai. A kérdés az, látja-e ezeket egyáltalán, és ha igen, akkor mit kezd velük? Én sem vagyok kivétel, nekem is vannak időnként gondjaim. Amint valami felüti a fejét, és valamelyest körvonalazódott bennem a probléma, azonnal elkezdek vele foglalkozni. Igyekszem magam megoldani őket, de ha nem sikerül, akkor szakemberhez fordulok, hiszen még tanácsadóként is nehéz rálátni a saját problémánkra, mert nekünk is megvan a magunk „vak foltjai”. A lényeg az, hogy amint lehet, megoldást keresek a problémára, és cselekszem.

A lelki segítségnyújtás mentőöv lehet!

Ezeket azért írtam le, hogy tudd, én sem vagyok szent, és a saját bőrömön én is épp úgy érzem az életet, mint te. Csak nekem valamivel nagyobb rutinom van már a problémák feltárásában és megoldásában, mint az átlag embereknek. Ezt a tudást fel is használom a tanácsadásaim, oldásaim, energetikai munkám során. Sokan élnek itt a földön úgy, hogy nem látják, hogy az életük egyáltalán nem működik jól, áltatják magukat, hogy minden rendben van. Amikor megkérdezi tőlük valaki, hogy boldogok-e, akkor arra nem hangzik fel egy egyértelmű igen. Akkor viszont valahogy mégsem olyan szép és jó az életük, lenne mit helyre tenni benne.

Te boldog vagy? Ha nem, akkor érdemes végiggondolni, mitől nem vagy boldog, az életed mely területei sérültek, milyen fájdalmakat, csalódásokat, sérelmeket cipelsz évek, évtizedek óta a lelkedben. Az élet összekuszálódott szálai, nehézségei, a lelki megterhelések hamarosan betegségekhez vezetnek, akár halálhoz is. Ezért a lelki segítségnyújtás, a lelki vezetés életmentő is lehet. Nem szabad megvárni a betegségek kialakulását, minél előbb lépni kell, tenni kell saját magadért! Persze a betegségek kialakulása után is helyre lehet még hozni a dolgokat, csak az már jelentősen nehezebb. Minél hosszabb ideig élsz egy nehéz, megterhelő élethelyzetben, kapcsolatban, megalázó munkahelyen, annál hosszabb időt és több energiát vesz igénybe ennek helyre hozatala a lelkedben és a fizikai testedben.

A feltárás rendkívül fontos. Ha már tudjuk, mivel van gond és miért, akkor el lehet kezdeni megoldási javaslatokat keresni. A feltárásban és a megoldások keresésében elég jól tudok segíteni, hiszen külső szemmel látok rá a dolgokra. Sajnos ebben általában nem elég jó egy barát, mert ő bevonódott már az életedbe, nem tud objektív lenni, és talán el sem meri mondani neked amit lát, mert fél a barátságod elvesztésétől. Néha keménynek tűnhetek, mert én elmondom amit látok, és annak összefüggéseire is felhívom a figyelmedet. A feltárás és megoldás keresés után azonban neked kell döntened, hogy melyik megoldási lehetőséget választod, és ennek megfelelően kell cselekedned is. Az úton neked kell végigmenned! Én szívesen segítek neked, támogatlak ebben a folyamatban, de a te utadon nem nekem kell végigmennem.

Ha a megfelelő utat választottad, és megtetted, amit kell, akkor szépen lassan pozitív változásokat fogsz megélni. Ez rendkívül hosszú folyamat is lehet, éveket is igénybe vehet, és a fejlődés időnként megtorpanhat, sőt jöhetnek még mélypontok is. Ilyenkor nem szabad feladni. Közben érdemes egy segítő szakembert kontrollként magunk mellett tudni, aki mindig támogat, visszalökdös a helyes útra. Néha nehéz jó, megbízható szakembert találni, és sokan futottak már bele fekete mágusba is, aki inkább csak rontott a helyzetükön. Ezért javaslom, hogy mindenki legyen óvatos ezen a téren. Én sosem csinálok fekete mágiát, de volt már dolgom olyanokkal, akiket fekete mágus után helyre kellett hoznom.

Az is kérdés, hogy személyesen vagy távban vegyük-e igénybe azokat a szolgáltatásokat, amit a szakember kínál. Van olyan szolgáltatás, mint pl. az előző élet utaztatás, amit nem lehet távban csinálni. Van, aki tud távban dolgozni, mert van rá képessége, felszerelése, tudása, valaki nem tud. Nekem is ki kellett alakítanom a magam távmunkás rendszerét, hogy az mindenki számára jó és hasznos legyen, ha már megvan a képességem a távmunkára. Mégis el kell mondanom, hogy a személyes jelenlét, akár tanácsadásról, jóslásról, vagy valamilyen energia munkáról van szó, mindig jobb és hatékonyabb a távmunkánál. A személyes jelenlétnél egymás energiájában jobban benne vagyunk, a jóslásnál láthatod a Tarot lapokat. Az energetikai tisztításnál, oldásnál fizikailag is bele tudok nyúlni az energiákba, megérinthetlek, közvetlen visszajelzéseket tudsz adni nekem, ami segíti a munkámat és egy úttal rengeteg személyre szóló információt csatornázok le és mondok el neked. Ezért aki teheti, az szánja rá az idejét és utazzon el oda, ahol a számára megfelelő szakembert megtalálta. Nem a távmunka ellen akarok beszélni, hiszen az éppen olyan hatékony, de mégis rengeteg plussz, pozitív hozadéka van a személyes jelenlétnek.

Azért nem lehet ingyen kérni semmilyen segítségnyújtást, mivel mindennek ára van. Ha te eladósodsz energetikailag felém, akkor azt az univerzum háromszoros áron fogja rajtad behajtani, pl. megbetegedsz, és gyógyszert kell venned. Ezért mindig meg kell lennie a megfelelő ellenszolgáltatásnak, különben még nagyobb bajt vonsz a saját fejedre.

Ha úgy érzed, hogy nem vagy boldog, nem kerek az életed, szánj rá időt és pénzt, és kérj segítséget! A megfelelő időben kért tanács, tisztítás, oldás az életedet mentheti meg, vagy olyan mentőövet nyújthat az utolsó pillanatba, hogy nem fulladsz bele az életed nehézségeibe. Ezt semmiképp ne várd meg! Várlak szeretettel Szombathelyen vagy dolgozzunk együtt távban.

https://noraalelkeksegitoje.hu/

hello@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Varázsold teljesebbé az életedet!