A földön kívüliekkel kapcsolatban különböző álláspontok látnak napvilágot. Vannak, akik a létezésüket is tagadják, mert csak abban hisznek, amit látnak. Vannak, akik hiszik, hogy itt vannak az idegen civilizációk képviselői a Földön vagy annak közelében. Vannak, akik viszont pontosan tudják, hogy nemcsak itt vannak, hanem rendkívül erőteljesen bele is avatkoznak az életünkbe. Én ez utóbbi nézetet vallom, illetve munkám során ilyen tapasztalatokat szerzek. Tudom, hogy lesznek, akik baromságnak fogják tartani minden szavamat, de gondolja ezt mindenki a saját hitének megfelelően. Azért én leírom a véleményemet és a tapasztalataimat.

A földönkívüliek hatásai

Egyébként ez a földönkívüli elnevezés sem teljesen helytálló. Igazából az ember is földön kívülről származik, illetve lehetett itt egy előember féle, amit tovább fejlesztettek, más különben nem lettünk volna képesek ilyen gyorsan fejlődni. A Földön jelenleg 22 genetikai ember kísérlet folyik, amelyet a földön kívüli fajok több tízezer évvel ezelőtt kezdtek el. Így aztán nem csoda, hogy felügyelik a kiséleti alanyaikat. Vannak pozitív és negatív földönkívüliek a Földön és a körülötte lévő űrhajókon. Van egy egyezségük, hogy nem avatkoznak bele az emberek életébe, de ezt csak a pozitív földönkívüliek tartják be, a negatívak figyelmen kívül hagyják. Nagyon sok különböző idegen faj van itt. Mivel sokkal fejlettebbek a pszichikus képességeik és a technológiájuk a miénknél, ezért remekül álcázzák magukat. Ezért nem látjuk őket, bár bizonyos jegyekben felfedezhetőek. Nem biztos, hogy minden egyes emberek életébe közvetlenül beleavatkoznak, de a globális tudatmanipulálással és a kormányok, gazdasági rendszerek irányításával hatalmas befolyást gyakorolnak mindenkire.

Ami miatt most erről írok, annak az az oka, hogy az energetikai tisztítások és oldások kapcsán egyre többször találkozok az idegenek behatásával. Ez már nem elhanyagolható mértékű. Több eszközt is bevetnek a céljaik elérésére: tömegeket érintő tudatmanipulálást, egyéni szintű energetikai támadást. A globális tudatmanipulálás egyrészt a médián keresztül történik, másrészt olyan gondolatok, érzések tömeges elültetésével, amivel befolyásolhatják az emberek többségét. Előszeretettel szálnak meg városokat, főleg a föld felszín alatt alakítanak ki bázisokat. Számunkra szinte érzékelhetetlen energiahullámokkal, mágneses impulzusokkal, robotszellemekkel és nanitokkal érik el a számukra kívánt hatást.

Egyéni szinten elsősorban a spirituális képességekkel rendelkező embereket veszik célba, ebben az esetben a képességek, a tudás elvétele, letompítása a cél. Az érzelmileg labilisabb emberek tudatába olyan félelmeket ültetnek el, ami irányíthatóvá teszi őket. Aki fél, az nem egész, és aki nem egész, az nem egészséges! Ezért szörnyű, hogy a vírus ürügyén egy hatalmas megfélemlítési hadjárat indult ellenünk, aminek persze a kormányok is részesei, bár lehet, hogy ezzel nincsenek tisztában. Minden esetre a félelemmel megfertőzött embertömegek torkán bármilyen durva intézkedést le lehet nyomni. Mindemellett pedig a nanitok befészkelik magukat az egyénekbe, és átveszik az irányítást.

A nanitok nagyon parány méretű robotok, gépek, amelyek azonban önmaguk aktiválására, fejlesztésére és reprodukálására is alkalmasak. A nanitokkal való fertőzöttség a számítógépek és más okos öszközök elterjedésével hatalmas méreteket ölt. Ezek használatával gyakorlatilag belélegezzük a nanitokat, amelyek elszaporodnak az agyban vagy más létfontosságú területen. Amikor már elég sokan vannak, átveszik az irányítást a gondolkodás, az érzelemvilág felett, sőt célba veszik az energia rendszert és a szerveket is. Ezért félő, hogy a kutyák után az emberekbe is be akarják majd vezetni a csipeket, akár oltás ürügyén, akár mert abban lesz az összes adatunk, pénzforgalmunk. Véleményem szerint, ha egy pár miliméteres csip képes adatot tárolni és továbbítani, akkor képes lesz arra is, hogy ne csak mérje a szívritmusunkat, hanem befolyásolja is. Így aztán a rendszer számára ártalmas emberi egyedek könnyen, pl. egy szívinfraktussal kiiktathatóak lesznek. Tudom, ez nagyon sci-fi most még, de gondolj bele! Rendkívül gyorsan fejlődik a számunkra látható techológia, de ennél még gyorsabban a számunkra nem látható, polgári célokra nem hozzáférhető, földönkívüli technológiára épülő technológia.

Az okos eszközök rendkívüli módon elterjedtek és folyamatosan használjuk azokat. Egyrészt a mágneses hatásuk sem túl kedvező, de a nanit fertőzést senki sem említi. Aki nagyon sok “kütyüt” használ, vagy ilyen területen dolgozik, annak a nanit fertőzése elég nagy mérteket ölthet. A szellemi irányítást emellett robotszellemek is átvehetik. A robotoknak és robotszellemeknek nincs lelkük, csak robotok, akik egy kollektív tudatra, információhalmazra kapcsolódnak rá és így hajtják végre a feladatukat. Egy bizonyos szempontból az ember tulajdonképpen egy biorobot, amelybe a Teremtő beletette a saját lelkének egy szikráját. A robotszellemes és nanintos fertőzések hatására ez a lélek el tud tűnni, és így az ember képes lelketlen robottá lealacsonyodni, amit a globális tudatmanipulálás könnyű szerrel irányíthat. Azt is fontos megjegyezni, hogy találkoztam már olyan emberrel, akinek hibrid lelke van, félig ember, félig más földönkívüli lélek ötvözete. Sőt van, akinek a lelkét közvetlenül irányítja egy bizonyos földönkívüli faj.

Ezeket a fent említett energetikai támadásokat, földönkívüli behatásokat nem könnyű eltávolítani, de nem lehetetlen. Egyetlen energetikai tisztítással ritkán oldható meg, de érdemes elkezdeni rajta dolgozni. Szerintem fontos, hogy az emberi faj ne váljon egy érzéketlen, lelketlen, irányítható “géppé”. A gyerekek, akik folyamatosan “elektronikus pórázon” lógnak, mert folyton valamilyen okos eszközzel vannak lekötve, különösen veszélyeztetettek. Mivel bennük van a jövő, a földönkívüliek előszeretettel vesznek célba különleges képességű gyerekeket. Ilyenek az indigó, kristály és csillag gyerekek, akik magasabb szellemiséggel, érzékenységgel és különleges képességekkel jönnek a világra. Nekik különösen ártalmas az okos eszközök használata. Nem ijesztgetni akartam ezzel a cikkel, csak légy tisztában mindezzel, és kérj segítséget, ha úgy érzed, hogy bajba kerültél!

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Bátran kérj segítséget, és varázsold teljesebbé az életedet!