Nagypéntek számomra nem egy vallási történet, hanem egy nagyon konkrét emberi helyzet.
Jézus tudta, hogy mit vállal. Nem sodródott bele, nem véletlenül történt vele, és nem azért, mert ne lett volna más választása. Pontosan látta, hogy mi vár rá, és ennek ellenére beleállt abba az útba, amit a saját igazságának és feladatának érzett.
Ez az, ami igazán nehéz.
Nem az, amikor nem látjuk előre a következményeket. Hanem az, amikor látjuk, és mégis vállaljuk.
És közben ott van a történet másik oldala is.
Nem csak az, aki végigmegy az úton, hanem azok az emberek is, akik közben ítélkeznek, félnek, indulatból reagálnak, és kimondanak olyan dolgokat, amiknek súlya van. Az a tömeg, amelyik képes volt halált kiáltani egy emberre.
Ez nem csak egy régi történet. Ez ma is ugyanúgy jelen van az emberi működésben.
Amikor bántunk.
Amikor ítélkezünk.
Amikor nem gondoljuk végig a szavainkat és a döntéseink következményét.
És pontosan ezért számomra Nagypéntek egyik legfontosabb üzenete nem a szenvedés, hanem a felelősség.
Az, hogy minden helyzetben van egy választásunk.
Lehetünk a félelemben, az indulatban, a reakcióban.
És lehetünk a szeretetben is.
A szeretet viszont nem csak egy érzés, hanem döntés.
Sokszor nem könnyű döntés, és senki sem várja el tőlünk, hogy szentek legyünk.
Mert néha azt jelenti, hogy beleállunk valamibe, amit legszívesebben elkerülnénk.
Néha azt jelenti, hogy nem reagálunk ugyanúgy, ahogy eddig.
Néha azt jelenti, hogy észrevesszük: most nem voltunk szeretetteljesek, és vállaljuk ezt is.
Lehet, hogy hibázunk. De a kérdés nem az, hogy hibázunk-e.
Hanem az, hogy törekszünk-e arra, hogy egyre többször a szeretetet válasszuk.
Talán ez az, amit ez az ünnep igazán megmutat. Nem egy történetet a múltról, hanem egy lehetőséget a jelenben.
Hogy hogyan élünk.
Hogyan döntünk.
És hogy mennyire tudunk valóban szeretetből jelen lenni az életünkben.
Ha szeretnél a saját belső utadra lépni, rátalálni önmagadra, akkor várlak szeretettel egyéni esetkezeléseimen!