A múlt héten a lélek felemelkedéséről írtam, az aranykor eljöveteléről. Úgy vélem, ez egy szeretetteljesebb világ lesz, amiért érdemes tenni. Akkor leírtam, hogy a legfontosabb feladatunk saját magunkon dolgozni, hogy lélekben folyamatosan tisztábbak és fényesebbek legyünk. Ezt a lelki fejlődést azonban mindig a velünk együtt élő embertársainkkal való kapcsolatban lehet fejleszteni és lemérni is.

Egymás támogatása

Én évek óta “Remete”-ként éltem, ami időt és teret adott számomra arra, hogy lelki sérüléseimet feldolgozzam, kitisztítsam magamból. Az egyedüllétben mindig érdemes önismerettel foglalkozni, fejleszteni saját magunkat. Ez nem könnyű, de bizonyos szempontból könnyebb, mint amikor valaki családban él. Természetesen egy ilyen magam fajta “Remete” sem vonhatja ki magát teljesen a társadalomból, az emberi közösségből, pláne, ha az a hivatása, hogy embereknek segít.

A családban élőknek egyfelől nehezítettebb a lelki fejlődése, más szempontból mégis könnyebb, intenzívebb, más aspektusait látják az életnek, mint egy egyedülálló. Ezért keserít el mindig, amikor fiatal emberekkel beszélve (20-30-40-es éveikben járnak) úgy nyilatkoznak, hogy nem akarnak soha párkapcsolatot, jobb nekik egyedül. Nyilván megéltek néhány csalódást, mint mindenki más is, de nem tartom jónak az ilyen fajta kijelentéseket.

Elsősorban a párkapcsolat, de minden emberi kapcsolat segít minket abban, hogy lélekben fejlődjünk. Segít, hogy megéljük a szeretetet, a szerelmet, egymás támogatását. Ezen a ponton kapcsolódik össze ez a téma a korábban írt aranykorral. Az aranykor legfőbb értéke a szeretet (feltétel nélküli szeretet), amelynek szerintem a fizikai síkon való egyik legerősebb megjelenése a másik ember támogatása.

Könnyű kimondani, “szeretlek”, de ezt tettekre váltani sokkal nehezebb!  Mire gondolok itt?

  • egy kedves gesztus, egy érintés, ölelés, simogatás a másik embernek, úgy, hogy nem várunk érte viszonzást,
  • meghallgatni a másik panaszát, problémáját, és segítséget nyújtani azok megoldásában,
  • észrevenni, hogy a másik fáradt, rosszkedvű, tanácstalan, nyűgös, és ilyenkor nem piszkálni, vagy leginkább segítő kezet nyújtani feléje,
  • megosztozni egymás között a mindennapi feladatokat (házimunka, bevásárlás, kertészkedés, főzés),
  • a gyerekek nevelése, tanítgatása minden fél feladata és érdeke,
  • az anyagiak terén egy mindenki számára optimális, közös megegyezésen alapuló rendszer jöjjön létre és működjön,
  • egymás “én-idejének” tiszteletben tartása, hogy mindenki tudjon pihenni, fejlődni,
  • közös programok kialakítása, amiben mindenki jól érzi magát.

A lista bizonyára nem teljes, sok mindent leírhattam volna ide. Ezeket azonban csak akkor lehet működtetni, ha egy párkapcsolatnak, családnak az alapja a szeretet. Azért kell saját magunkon dolgozni, hogy a napi feszültségek ne zilálják szét a szeretetet, ne váltsák apró pénzre, ami aztán idővel elfogy.

Én elsősorban egyéni esetkezeléseket végzek, egy emberrel foglalkozom egyszerre, de lehetséges a párkapcsolaton is dolgozni közösen, vagy akár egy egész családi rendszerrel. Ezeknek is megvan a maga módszere, és jó hatású, ha egy ilyen közösség minden tagja dolgozik saját magán, és ez által nagyjából azonos mértékben fejlődnek a családtagok. Sokszor okoz problémát, hogy az egyik fél dolgozik saját magán, fejlődik, a másik fél pedig nem hajlandó, így aztán az alkalmazott módszer pont egymástól egyre távolabb viszi a család tagjait. Ez nem a terapeuta vagy az alkalmazott módszer hibája.

Érdemes tehát saját magunkon dolgozni, és ehhez szakember segítségét kérni, hiszen a saját elakadásainkra sosem látunk rá. A helyzet feltárásához én Tarot kártyát és OH önismereti kártyát használok. A problémák megoldása inkább energetikai tisztítással segíthető elő, de mindig szükséges hozzá az érintett fél aktív közreműködése is. Légy bátor, dolgozz saját magadon, várlak szeretettel egyéni esetkezeléseimen!

https://noraalelkeksegitoje.hu/

info@noraalelkeksegitoje.hu tel:+36-30/314-06-61

Varázsold teljesebbé az életedet!